HTML

fx szubjektív

Mindennapi örömök és csalódások a forex világában - okoskodás nélkül.

Friss topikok

Linkblog

Gyenge jel?

2011.01.18. 15:09 sztavrogin2

Az elmúlt két napban többnyire moziztam a piacot. Az az igazság, hogy nem kaptam "prémium" jeleket, a gyengébb jelek kereskedésével pedig, elég visszafogott vagyok. Mondhatom utólag, túlzottan visszafogott.

Ebben a két napban ugyanis, 4 "gyengébb" jelből 2 simán hozta magát, a másik kettő pedig épphogy nem. Tanulság, hogy nulla környéki zárásra még a gyengébb jelek is jók. Negyedórás csárton egy délelőtt nem túl sok gyertyát jelent, ha "szólnak", menni kell. Ezt a kockázatot fel kell vállalni, hosszútávon ez is nyerőnek tűnik.

Egyébként, így, a redukált-fegyelmezett hónapom kétharmada felé elmondható, hogy a tétovázások, kisebb megingások és balszerencsés pozíciók ellenére elégedett vagyok nem csak a rendszerem megbízhatóságával, hanem a magaméval is. Ez utóbbiban még van hova fejlődnöm, de sokkal összeszedettebbnek érzem magam, mint az ősszel és ennek látszódnia kell az eredményeimen is, nemsokára!

Itt egy kis stat, pár "ha" benne van, amit alapvetően nem érzek helyénvalónak, de - a korábbi bejegyzésekben ecseteltek miatt -, mégis számbaveszek. Most így kapok reálisabb képet. Tehát:

hibás tréd: 2 db., összesen 3,5% veszteség;

szabálytalan tréd, fegyelmezetlenség: 2 napon több db., össz. veszteség 6,5%;

szabályos tréd, veszteséggel: 2 db., - 2% összesen;

szabályos tréd, nyereséggel: 4 db., (0,5+0,5+3+3 %) összesen 7%

továbbá néhány kósza tréd, nullában zárva (szabályos és szabálytalan trédek vegyesen).

Így vagyok tehát, per pillanat, mínusz 5%-on A fentiek szerint 6,5%-kal többnek kellene lennie a nyereségnek, alapból. Az ilyen fegyelmezetlenségeket feltétlenül el kell hagynom! Hibázni úgyis fogok, ezzel együtt kell élni, mint ahogy azzal is, hogy a szabályos trédek vesztőt hoznak. És akkor most jöjjenek a ha-val kezdődő mondatok. Ha a két, fél százalékos nyerőm nem fordul vissza egy pipen belülről, az plusz 5%. Ha a két szabályos trédem csúszóit nem üti ki egy-két pippel, az a -2 helyett +6%. A jelen állás szerint, ha nem lettem volna fegyelmezetlen, ha a tizedpipek nekem dolgoztak volna, akkor 14,5% pluszban lennék idáig...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fxszubjektiv.blog.hu/api/trackback/id/tr692593027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása